2013

9. Kocsmatúra - 2013. július 20.

Úgy alakultak a dolgok, hogy idén nem volt túl sok időm a szervezéssel foglalkozni, ám szerencsére volt aki segítsen. 🙂 Erka, Fanni, és Marci is kivette a részét a helyek összeírásában, az útvonal kialakításában.

Reggel 3/4 9kor találkoztunk a Petőfi téri hajóállomásnál. Sajnos egyből két problémával szembesültünk:

1. a hajó amit kinéztünk, hétvégén nem közlekedik és ezt valahogy semelyikünk nem vette észre, de még a BKV ügyfélszolgálaton sem említették, amikor a szombati hajó büféje felől érdeklődtünk.

2. az a hajó, amivel cserébe mehettünk volna, pár perccel előbb indult és még nem volt jelen mindenki.

Ezen problémák összegeként a 9:08-as indulás 9:42-es lett, Újpest városkaput pedig egy 20perces séta beiktatásával értük el. Ezekkel a változtatásokkal rögtön egy 70perces csúszással kezdtük a túrát.

Kezdő brigád (eddigi rekord!!!):

  • Bezsenyi Gergely

  • Csepella András

  • Csibra család

  • Czipó Fanni

  • Hajas Gergő

  • Herczeg Máté

  • Kertész Márton

  • Kovács Erika

  • Kundra Eszter

  • Reményi Hajnalka

  • Török Tibor

1. hely - BKV hajó

Első italunkat a hajón fogyasztottuk, 9:54-kor. A hajókázást követően a legifjabb résztvevő (CsibraMarciJr) és szülei elbúcsúztak tőlünk.

Kvíz:

Hányas számú volt az a hajó, amivel jöttünk volna, ha jár?
D11

Hány százalékos a világ legerősebb söre?
65%

2. hely - Popeye

Második állomásunk Újpest Városkapunál található és Popeye névre hallgat. Ennyit elég is beszélni róla. Ákos már itt vár minket.

2. ital: 11:30

Kvíz:

Hány mentőöv volt a hajó hátuljában?
3

Mi határozza meg a bor cukorfokát?
Napsütéses órák száma

3. hely - Vasmacska

Innen besétálunk a Népszigetre. 3. megállóként a Vasmacska nevű helyre ülünk be. Kellemes hely, Csepiék hekket is ettek - dögnagy adag és állítólag finom is. 🙂

3. ital: 11:58

Kvíz:

Mivel volt díszítve az asztal a Popeye teraszán?
Tenyérlenyomatokkal

Mennyiért kelt el a világ legdrágább söre? (Löwenbräu - Hindenburg)
3.200.000,-

4. hely - Partizán

A következõ megállónk a szigeten a Partizán. Csocsó, léghoki, kaja, pia. Elég jó kis hely.

4. ital: 12:55

Kvíz:

Mi volt kiírva a pult fölé?
KISZOLGÁLÁS ITT!

Mikor kezdődött a szesztilalom Amerikában?
1920. január 16.

5. hely - Sziget büfé

A klasszikus, a kötelező, az elkerülhetetlen Sziget büfé jött a sorban. Tipikus hekkes-kolbászos-hurkás-sörös-abroszos-sóderes. Szerethető.

5. ital: 13:24

Kvíz:

Hány kép volt a pulttól jobbra a falon?
9

Mennyi idő alatt ivott meg 1 liter sört a rekorder?
1,3mp

6. hely - Colibri

A Colibri egy kis kávézó/söröző a lakópark tövében. Kellemes hely, fagyival.

6. ital: 14:00

Kvíz:

Milyen jégkrémpult volt?
Nestle

Hány borvidék található magyarországon?
22

7. hely - Forgách söröző

A következõ helyszín a mindenki által éjjelnappalinak ismert Atlantis biliárdterem. Persze zárva volt, így továbbléptünk és a Forgách söröző következett. Tipikus kiskocsma.

7. ital: 15:08

Kvíz:

Milyen napernyő volt a fagyispult felett?
Dreher

Minek nevezik a szőlőfürtök kipréselése után visszamaradó szilárd szár-, héj- és magrészeket?
Szőlőtörköly

8. hely - Kisbojtár Étterem

SzélesDávidSzabolcs csatlakozott hozzánk. A soron következő Kisbojtár Éttermet választottuk egyszerre-kajálós helynek, mivel kellemes hangulatú és elfogadható árai vannak. Nem volt rossz.

8. ital: 15:40

Kvíz:

Milyen akció volt?
Zsindelyes

Mit jelent a vodka szó?
Vizecske

9. hely - Bíbor Söröző

Következett a Bíbor Söröző. Paneltövi sörözde, semmi extra, ráadásul itt kicsit siettetem is a népet, mert csúszásban vagyunk.

9. ital: 17:31

Kvíz:

Milyen színű volt a pincérlány fülbevalója?
Zöld

Miből készül a Calvados?
almából

10. hely - Pelikán Söröző

Elhagytuk a Vizafogót, hiszen a Pelikán Söröző már Újlipótvárosban van. Ákos ide már nem jött velünk. Flipperes, kerthelyéges, jópofa hely. Széles leragadt a gépnél.

10. ital: 18:06

Kvíz:

Milyen reklám volt a kirakatüvegen?
Jäger

Hány liter az évi átlag sörfogyasztása egy magyarnak?
~70

11. hely - Fanyűvő Étterem

Következő hely a Fanyűvő Étterem. A kajájuk is elég jó, de most csak ittunk egyet.

11. ital: 18:45

Kvíz:

Milyen hangsúlyos dolog volt a falra festve a pelikánon kívül?
Két nagy pohár sör

Miből készül a törkölypálinka?
szőlőből

12. hely - Kávés Katica

A Lehel tér egyik legismertebb kávézója a Kávés Katica. Ennek megfelelően nem is férünk ki a teraszra. Sebaj, bent sem rossz.

12. ital: 19:13

Kvíz:

Milyen felirat volt a szomszéd ABC-n?
Gyöngyőce kicsi bolt

Hány Forintnyi összeg az ára a világ legerősebb sörének?
26.000,-

13. hely - Pozsonyi söröző

Itt következett volna a Cheers, a túra egyetlen helye, amit nem volt alkalmunk személyesen felkeresni. Miután csak a netről tájékozódtunk, így természetesen nem találtuk meg. Pótlásául a Pozsonyi sörözőt választottuk. Flipper itt is volt. Széles ismét csapdába esett pár százas erejéig.

13. ital: 19:58

Kvíz:

Milyen feliratú lámpák voltak bent?
Dreher

Mi a keverési aránya a házmester fröccsnek?
3 bor 2 szóda

14. hely - Pozsonyi vendéglő

Isteni kajáiról, jó árairól híres Pozsonyi vendéglő következett, ám enni még mindig nem tudtunk. Hangulatos, szerethető hely.

14. ital: 20:30

Kvíz:

Milyen indokolatlan dizájnelem volt a pulton?
Akvárium, egy hallal és egy Fütyülős-pohárral

Mit jelent a pálinka szó?
égetni (pálit - szlovák)

15. hely - Oké Hungária

KissTamásék törzshelye következik, az Oké Hungária. Tamás és Attila vár is minket a helyen. Itt már kialakul az ilyenkor szokásos 2-3fõs csoportokra szakadva társalgás.

15. ital: 21:08

Kvíz:

Milyen típusú falburkolat volt a helyen?
Tégla

Milyen érték alatt nevezünk egy sört alkoholmentesnek?
0,5%

16. hely - Egri Borozó

Az Egri Borozót se nagyon kell bemutatni. Kellemes pincehelyiség, pár asztalos terasz.

16. ital: 12:55

Kvíz:

Mi ment a TV-ben?
Alkonyat

Hány óráig nem lehetett alkoholt kapni mo-n a 70-es 80-as években?
9

17. hely - Cheho

Következő hely a Nagymező utcai Cheho. Itt már eléggé szanaszét vagyunk.

17. ital: 22:15

Kvíz:

Mi volt az ajtó feletti felirat?
Egri Borozó

Mi a konyak?
borpárlat

18. hely - Cool Tour

Az Atlantist be kell pótolni, így a Cool Tour is bekerül a listába. Beülünk, iszunk, páran átszaladnak az Instantba krumpliért, aztán tova. KissTamás és Attila lecsatlakozik.

18. ital: 22:39

Kvíz:

Milyen limonádé volt akciós?
Fütyülős

Hány liter sört szolgálnak fel az Októberfeszten?
~6.000.000

19. hely - K9

Utolsó előtti helyünk a Károly körúton a K9. Itt már csak azért megyünk, hogy meglegyen a 20.

19. ital: 23:15

Kvíz:

Mekkora kiszerelésû Tuborg volt akciós?
1 liter

Egy ír pub 2,5 méteres korsóval került be a rekordok könyvébe. Hány literes volt?
Közel 2000

20. hely - Múzeum

A szokásos záróakkord a Múzeum. Beülünk, leellenőrizzük a válaszokat, aztán a társaság nagyja haza is megy. Mi, a szervezők, még átmegyünk egyet koccintani a TreffOrtba.

20. ital: 23:55

Kvíz:

Milyen színû volt a K9 felirat?
Narancs

Mit jelent a tankpezsgő?
A második erjedés (szénsavasodás) nem az üvegben történik, hanem acéltartályban.

Mindenkinek köszönöm a részvételt!