2009

5. Kocsmatúra - 2009. július 18.

A 2009-es túra először majdnem egy régebbi ismétlése lett, ugyanis többszörösen jeles példány volt. Előszöris ő volt az 5. túra, másodszor pedig az első túra a Marci felvételije végett készült, 2009-ben pedig gitárvirtuóz barátunk elvégezte a konzit - tehát volt mit ünnepelni! 🙂 Mindezek ellenére végül mégsem ismétlés lett, hanem egy rendhagyóan hosszú útvonal mellett döntöttünk. A Római partról indultunk, majd a Pók utcai lakótelepen keresztül, nagyjából a Szentendrei út és az Óbudai rakpart között kóvájogva, Árpád hídtól Pacsirtamező út - Bécsi út - Frankel Leó út - Török utca - Margit krt. - Margit híd - Jászai Mari tér - Szent István krt. - Nyugati tér - Bajcsy Zsilinszky - Hajós utca - Kazinczy u. - Rákóczy út - Múzeum krt útvonalat ittuk végig.

Érdekesség továbbá, hogy miután ez a táv hosszabb mint a megszokott és tartalmaz ritkábban lakott részeket, így Marcival a nagy napot megelőző kedden kerékpárral vágtunk neki a feltérképezésnek. Ennek eredménye 35km tekerés, egy csúfos leégés, és egy deffekt. 🙂 Jaés Marci nevében köszönet TokajiBazsinak a kölcsöncangáért! 🙂

A találkozó 1/4 10kor volt az Árpád hídnál a 106-os megállójában. Sajnos páran nem értek oda fél10re sem, amikor a busz indult. Közülük Dimitrisz egy elegáns taxis manőverrel ennek ellenére előbb ért a Rómaira mint mi! 🙂

1. hely - Bíbic Csónakház

Pontban 10kor tehát már a Rómain csücsültünk a Bíbic Csónakházról elnevezett büfében. A hely szerintem fantasztikus. Dunapart, sóder, sör, virsli, kolbász, hekk... Dimi evett is egy pár virslit... 🙂 (ezt minek írtam le?! 😃)

10:03 - első sör - megkezdődött a 2009-es kocsmatúra.

2. hely - Amfiteátrum söröző

Tovalendültünk a már ekkor is rekkenő hőségben, majd odaértünk az Aranypatak étterem környékére, de sajnos helyismeret hiányában nem leltük az említett létesítményt, viszont kb ugyanott találtunk egy Amfiteátrum sörözőt, ami tökéletesen megfelelt a céljainknak. Remek kis külvárosi hely légkondival, csocsóval, kedves személyzettel (a nemdohányzó részlegbe ültünk, majd amikor észrevettük és megkérdeztük, hogy baj-e, a válasz: "Hétvége van..." 😃)

10:40 - második sör

3. hely - Aquincum Serbüfé

Harmadik állomásunk a Szentendrei úton lévő Aquincum Serbüfé volt, mely egy kis "gomba"söröző, az efféléknek megfelelő minőséggel és árakkal. (pl. kisfröccs 70Ft) Itt csatlakozott be András barátunk.

11:23 - harmadik sör

4. hely - Auchan

Sajnos itt nemigen találtunk valamirevaló helyet, így a nagyonnagy sétát megelőzendő, az Auchan kajáldájába tértünk be, mely azért fura állomása volt a kocsmatúrának, de a célját betöltötte... Katus evett is... 🙂

11:55 - negyedik sör

5. hely - Csülök Grill

Következő helyszínünk a Bonyai Étterem lett volna, ám úgy tűnik az alatt a 4 nap alatt ami a tervtől a megvalósításig eltelt, a vendéglátóiprai egységek új nyitvatartásokat vezettek be... Magyarán zárva volt. Így a mellette lévő Csülök Grill lett az ötödik serfelvevőállomás, mindamellett az első kajahely is. Jók voltak a kaják, normálisak az árak, kedves a személyzet.

12:39 - ötödik sör

6. hely - Kifőzde

Jóllakva vidáman indultunk tovább a nemtommilyen lakótelep fái között, majd eljutottunk a Kifőzde nevű apró és az igényességet hírből sem ismerő valamihez. 🙂 Az igénytelenséget - mint általában - itt is kedvességgel ellensúlyozták. (amikor a fröccsösök kérdezték, hogy milyen bor van, a bácsi válasza: "Nincs semmilyen, de meddig maradtok? Mert ha kell, elküldök valakit borért!" 😃)

13:54 - hatodik sör

7. hely - KisDréher

Következő állomás a Szentlélek tér melletti Fő téren lévő KisDréher. Kellemes hely, pompás környezetben. Ahogy megérkeztünk tologatták összevissza az asztalokat, valamint hozták ki a bárszékeket, hogy tudjunk hova ülni. 🙂 Itt kaptunk először konkrét infót a vihar várható érkezéséről.

14:17 - hetedik sör

8. hely - Árkád söröző

Újabb kedd óta bezárt söröző következett volna, pótlásként - sajnos - beültünk a mellette lévő Árkád sörözőbe. Tipikus igényeskedő hely, (sajnos) tipikus magyar vendéglátás. Dimitrisz közel 60kg-ja alatt megreccsent a műanyagszék (Tesco - 650,-Ft), mire a Kisasszony a következőt reagálta köszönés helyett: "Ez egy ezres lesz Drága!". Kicsit megdöbbentünk, de szituhoz képest intelligensen zajlott a társalgás. De persze a Kisasszonynak ez nem volt elég, 10 perc múlva megjelent az üzletvezető, hogy tudtunkra adja, igenis jár az ezres, mert... ööööö... nemtommiért. A végén már az volt az indok, hogy a Dimi(!!!!) szemtelensége miatt. Pffffff... Több szót nem érdemel.

15:00 - nyolcadik sör

9. hely - Sissy söröző

Következő helyszínünk a Sissy söröző volt. Ahhoz képest, hogy milyen randa kívülről, egészen otthonos kis faházikó! 🙂 Itt már kezdett ijesztően fújni a szél, hát siettünk.

15:30 - kilencedik sör

10. hely - Mojo

A vihart a Mojoban vészeltük át, kiegészülve KissTamással és Petivel. Vicces hely. Dzsungelhangulat. 🙂

16:06 - tizedik sör

11. hely - Fapados Poharazó

A vihar levonulása után, a kerékpáros hadosztállyal kiegészülve hömpölyögtünk tovább Óbudán. A következő helyszín a Fapados Poharazó volt. Jópofa hely, csak kicsit meleg volt bent.

17:05 - tizenegyedik sör

12. hely - PocoLoco

Biztos a vihar az oka, de a Bécsi Kávézó is zárva volt... Így kihagytuk és továbbléptünk. Jött a PocoLoco. Semmi extra. Beültünk, ittunk és tovább. Jaés az itteni alátét-papíroknak köszönhetően Kata és Peti innentől csákóban menetelt, valamint Peti egy Magyarzászlót is lelt az utcán. Egészen viccesen nézett ki a bringán... 🙂

17:50 - tizenkettedik sör

13. hely - Frankó Söröző-Borozó

13. helyszínünk a Frankó Söröző-Borozó(-Teázó-Kávézó-Fagyizó) volt. Igazi kiskocsma, viccesen közvetlen bácsival. 🙂

18:22 - tizenharmadik sör

14. hely - Borpiac Étterem

A következő hely a Borpiac Étterem, ahol elvileg a második kajálást ejtettük volna meg, de ezt leszavaztuk, anyagi megfontolásból a kajálást áthelyeztük a Jászai-Mekibe. A Borpiac is kedves hely, a bácsi aranyosan komolyan vette a marketinget. Elindulásunkkor komoly ábrázattal magyarázta az akkormár igencsak ittas társaságnak, hogy itt akár születésnapokat, meg céges rendezvényeket is lehet rendezni és szívesen látna minket, szal jöjjünk! 🙂 Adri itt csatlakozott.

19:12 - tizennegyedik sör

15. hely - Mokka

Itt következett a zárvalevés (ilyen szó nincs!) miatt kimaradt BécsiKávézó pótlása, a Mokkában. Öööööööö... Semmire nem emléxem... Ja de! A földön ültünk! Meg az ablakban is néha... 😃

19:45 - tizenötödik sör

16. hely - Híd Bisztró

Soron következő ittasellátó helyünk a Híd Bisztró a Margit híd lábánál. Ajjajj... Homályos emlékek műanyag játékokról... 😃 Magda, Ákos és KonczTomi csatlakozott itt.

20:05 - tizenhatodik sör

17. hely - FehérGyűrű

Ezután gyorskaja a fentemlített mekiben, majd FehérGyűrű... 0 emlék.

21:20 - tizenhetedik sör

18. hely - Noiret

Tovalendülés. Itt kicsit szétesett a brigád, mi páran megvártuk Bazsiékat a Bajcsy sarkán, majd ők elvileg elvittek minket a következő helyig, a Noiretig. Azért elvileg, mert amire találtunk parkolóhelyet, messzebb voltunk a helytől, mint ahol felvettek! 🙂 Itt Bazsin és Gergőn kívül még Viki csatlakozott.

22:21 - tizennyolcadik sör

19. hely - Szimpla

A Kőleves Kert szintén zárva volt - vélhetőleg a vihar miatt - de itt már nem is csodálkoztam... Tulajdonképpen itt már semmit nem csináltam, csak túléltem! 🙂 A pótlást a Szimplában követtük el. Sokember, zene, beszélgetés, Attila csatlakozott. Utánna Magyarzászló vs. Esernyő összecsapás a Kazinczy utcában... 😃

23:10 - tizenkilencedik sör

20. hely - Múzeum

Éshát a vég. Az örök záró-hely, a Múzeum. Sokan voltunk és semmire nem emléxem. Fotóztunk, hömpölyögtünk, az egész helyet elfoglaltuk, szinte mindenhol mi ültünk. 🙂 Elvileg végetért a kocsmatúra, így ennek megörülve átmentünk a KönyvtárKlubba és elkezdtünk csak úgy, túrán kívül inni... 😐 😃

00:00 - huszadik sör + utána a Könyvtárban kinek hány korsó. Nekem asszem 1. Vagy max 2... Mittudomén... 😃

Köszönöm kivétel nélkül mindenkinek aki eljött, számomra élmény volt. Remélem Ti is hasonlóan jól éreztétek magatokat. 😉

Résztvevők:

Kezdéstől jelen:

  • Bezsenyi Gergely

  • Csepella András

  • Kalaidzidis Dimitris

  • Kertész Márton

  • Takács Gyula

  • Takács Kata

jómagam - Hajas Gergő

Útközben csatlakoztak:

  • Kovács András (3. helyen)

  • Kiss Tamás (10. helyen)

  • Votisky Péter (10. helyen)

  • Eisrich Adrienn (14. helytől - 18. helyig)

  • Szolcsányi Ákos (16. helyen)

  • Magdalena Cerezo (16. helyen)

  • Koncz Tamás (16. helyen)

  • Berki Viktória (18. helyen)

  • Tokaji Balázs (18. helyen)

  • Márkus Gergő (18. helyen)

  • Bátorfy Attila (19. helyen)

  • Mészáros László (19. helyen)