2007

3. Kocsmatúra - 2007. július 3.

Ezen túra rendhagyósága abban nyilvánult meg, hogy egészen rövidke útvonalat jártunk be, melynek sajnálatos következménye volt, hogy nem értünk a végére. A 19. helyen a legelszántabbak még ittak 1-1 vizet, de a túra 18 hely után szétszéledt.

Indulás a Jászai Mari térről, kis kör után át Budára, ahol zömmel a főutcán vissza a Lánchídig, majdan Gödör és galéria és...

Sajnos itt sem készült feljegyzés menet közben, így ezt is évekkel 15 évvel később, fotók és halovány emlékek alapján próbálom megírni. Nem lesz benne köszönet.

1. hely - Akali

A körút újlipótvárosi sarkából indultunk, a méltán ismeretlen Akali Borozóból.

2. hely - Mangó

2 utcával beljebb a Mangó se hozott ki minket a sodrunkból.

3. hely - Piccolo

A Piccolo már a Pozsonyi úton volt, visszafordultunk a Jászai felé.

4. hely - Szamovár

A Szamovár közvetlenül a Piccolo mellett...

5. hely - Café Vis Major

Következő sarok - és ezzel szinte vissza is értünk a Jászaira - a Vis Major.

Innen átsétáltunk a hídon, hogy Budán folytassuk.

6. hely - Galéria

Első budai helyszínünk egy bájos kis söröző volt.

7. hely - Bambi

Eztán az ikonikus Bambi következett, ahol 40 éve megállt az idő. 🙂

8. hely - Bem

A Bem pincesöröző jött soron a Bem rakpart és a Bem tér találkozásánál.

9. hely - Mister Sör

A Mister sör a korszak sikeres franchise rendszerű kocsmahálózata. A minőség hiányát alacsony árakkal pótolták - és mint tudjuk az itthon bejön.

10. hely - Csalogány Eszpresszó

A Csalogány egy apró kiskocsma a Csalogány és a Fő utca sarkán.

11. hely - Szicíliai Étterem

A túra kajálós helye. Pizzáztunk és hallgattuk a pincér véget nem érő sztorijait. 😃

12. hely - Corvin

A túra egyik legjobb hangulatú helye - ami a teraszt és a környezetet illeti.

13. hely - Horgásztanya

Bár étterem, mi csak beugrunk egy újabb italra.

14. hely - Belga

38273664592876932734 féle sör. Akkoriban ez még eléggé ritka volt.

15. hely - Lánchíd

Újabb kultikus helyszín, itt már bővül a létszám, megint kezdünk sokan lenni.

16. hely - Gödör?

Erre most nemigen emlékszem, hogy megálltunk, vagy csak lefotóztam...

17. hely - RS9

RS9 = Rumbach Sebestyén u. 9.

Nem is tudom mi volt ez. Színház-kávézó-söröző...? Ekkortájt sokat csocsóztunk itt, így bekerült a túraútvonalba.

18. hely - Galéria

Itt már kezdett elszabadulni a pokol, de még próbálunk egyben maradni...

19. hely - KK

Utolsó kockáim innen vannak, már nem teljesen világos, hogyan széledtünk szét, a túl sűrűn következő helyek megtették a hatásukat...